Ma van a Boldogság Világnapja. Ezért gondoltam, ma a boldogságról fogok írni nektek. Rákerestem a neten, mit írnak mások a boldog- gyerek témában. A legtöbben leírják a titkokat, a hogyanokat, a tippjeiket a gyerekneveléssel kapcsolatban.

Miközben ezeket olvastam egyre erősödött bennem egy hang:

Minek ide tipp, meg ilyen-olyan nevelés! A gyerekeket nevelni kell a boldogságra?

Na, ne már!

Szerintem a gyerekek alapból boldogok, boldognak születnek. Inkább olyan lista kéne, hogy mi szülők, tanárok, felnőttek, mit ne bénázzunk el, hogy boldogok is maradjanak!

Míg ezen gondolkoztam, találtam egy interjút Vekerdy Tamással. Ott megakadt egy mondaton a szemem:
elfogadni olyannak, amilyen ő valójában.

Na ez az, pont erre gondoltam én is!

Aztán itt megakadtam, mert amit gondolok erről, a boldog gyerekről inkább egy érzés és nehezen tudom most megfogalmazni.
Azt gondolom, a gyerek egy csoda! Most nem csak a sajátjaim jutnak az eszembe, de a tanítványaim, a gyerekeim ovistársai. Olyat tudnak, amit mi keresünk, olyan dolgokat éreznek, amit mi felnőttek már nem merünk, olyan dolgokat kimondanak, amiről mi csak hallgatunk.
A gyerekek boldogok, mert tudnak bízni, feltétel nélkül szeretni, teljes odaadással fordulni egy-egy játék felé, teljes szívvel lelkesedni!
Most, hogy ezeket a sorokat írom, bevillannak képek a gyerekeimről: egy-egy mosolyuk, vagy mondatuk. Látom őket keservesen sírni, mert nem úgy alakult valami, ahogy eltervezték, de ez a szomorúság csak egy pillanat és újra jön az öröm.

Mit tegyünk mi szülők a gyerekünk boldogságáért?

Azt hiszem a kulcs, hogy szeressük! Szeressük, de ne akárhogy! Úgy, hogy elfogadjuk őt, olyannak, amilyen valójában! (ahogy Vekerdy tanár úr megfogalmazta) Úgy szeretjük, ahogy neki a legjobb, az ő szeretetnyelvén, feltétel nélkül, minden helyzetben!

Szeretjük akkor is, ha felsír éjjel!

Szeretjük akkor is, ha válogat!

Szeretjük akkor is, ha elfut az utcán!

Szeretjük akkor is, ha nem fogad szót!

Szeretjük akkor is, ha rossz jegyet hoz!

Szeretjük akkor is, ha ő szóba sem akar állni velünk!

Szeretjük akkor is, ha más elképzelése van, mint nekünk!

Szeretjük akkor is, ha nem arra az egyetemre megy, ahova mi szeretnénk!

Szeretjük akkor is, ha olyan párt választ, aki nekünk nem szimpatikus!

Azt gondolom, ez a fajta szeretés, a feltétel nélküli, ez nagyon nehéz! Ha őszintén magamba nézek, volt olyan élethelyzetem, amikor nem volt meg ez a szeretet. Azóta igyekszem tudatosan odafigyelni, hogy szeressem, akkor is, amikor legszívesebben utálnám.