Tegnap meglátogattuk az unokatesómat a lányommal. Egy busszal és metróval kell hozzá menni, nincs sok átszállás szerencsére, de előző este ötöltem, hogyan is menjünk.
A lányom ilyen sokat egyszerre még nem ment. Cipelni nem akartam, ha elfáradna. Kicsit féltem, mi lesz, ha a hosszú metróút alatt egyszer csak mehetnékje támad, hogyan tartom vissza? Olyan picike, sokat lenne a feje a benzinbűzős zónában.
Én nem vagyok ügyes babakocsis, mindig csodálattal nézem azokat az anyukákat, akik emelgetik fel-le a babakocsit a járművekre, lavíroznak a forgatagban. Én féltem, soha nem mertem megpróbálni babakocsi-tömegközlekedés párosítást. A babakocsinkon nincs is fék, így nem tudom biztonsággal szállítani a lányom. Egyszer egy áruházban felmentem egy mozgólépcsőn a babakocsival, majd azon izgultam, a férjem találjon meg minket és segítsen levinni a járgányt, mert én azt se tudom hogy kezdjek neki. Így babakocsival csak a környéken közlekedünk a lányommal: közért-piac-játszótér háromszögben. Babakocsis anyukák íme a lehetőség, szervezetek babakocsis tanfolyamot!
Egyszer nem vittem, naná, hogy szükség volt rá! Azóta mindig van nálam.
Soha nem lehet tudni, mi történik velünk az út során, inkább legyen nálam egy csere gatya, meg póló.
Én is mindig viszek magammal és a lányom is igényli, így mindig van nálam 2 flakon víz.
Abból indulok, ki, hogy valami miatt nem érünk haza. Az éhezés meg ne bonyolítsa a dolgokat. Egy kis kölesgolyó, meg alma csodákra képes!
Én már mindenhez törlőkendőt használok, még a takarításhoz is!
